Túlélhető vagy túlehető az ünnep?

2021. 12. 15

Ahogy közeledik a Karácsony, már érezzük a szánkban a töltött káposzta ízét, a nagymama halászlevének illatát, vagy a frissen sült mákos bejgli roppanását. 

Készülünk az ünnepekre. De hogyan? Valaki előre fél, hogy mennyit fog hízni. Más valaki tudja, úgysem bírja majd megállni, ezért már hetekkel előtte elengedi magát és kvázi „előkarácsonyi többletevést” produkál. Megint más pedig próbálja a közelgő nagy evésekről elterelni a figyelmét és karácsonyi menüt tervez. Így vagy úgy, mindannyian viszonyulunk valahogy az ünnepek alatti evéshez. 

Nem az ünnepek alatt hízunk el!

Fontos leszögezni, hogy nem karácsonykor fogunk meghízni, hanem inkább az év többi napján. Az ünnepek alatt felszedett kilók nem tudnak olyan nagy mértéket ölteni, amit később étkezési változtatással ne lehetne visszájára fordítani. 

Ezért félrevezető a gondolat, hogy a karácsony okozza a hízások nagy számát. Tulajdonképpen az ünnepekkor fellépő hízási aggodalom elterelheti a figyelmünket a valódi problémáról. A többi napok észrevétlen kalória többlete, valamint a rossz étkezési szokásaink (pl. esti nagyétkezések, túl sok feldolgozott, félkész termék fogyasztása, kontrollálatlan nassolások) okozzák valójában az elhízást.

Másik téves elképzelés, hogy amit egy adott idő alatt felszedtünk, azt minél kevesebb idő alatt kell leadnunk. Miért is? Mi a cél? A fogyáson és az elért súlyon kívül kell, hogy legyen más cél is, mert különben ha elérjük, üresség érzet keletkezik. Mi van azután? Olyan motivációt (pl. egészségesebb szeretnék lenni, stb.) találjunk, ami túlmutat a testsúlyunkon. 

Az evés, mint a szeretet jele

Ma már sok mindent tudunk az étkezés lelki hátteréről is. Többek között azt, hogy társaságban többet eszünk, mintha egyedül ennénk. Ezt csak tovább fokozza a család, a szeretteinkkel eltöltött idő, hiszen biztonságban, szeretetben az evés plusz örömforrás. Az étel kínálása és elfogadása a szeretet és a biztonság adását szimbolizálja, úgymint amikor az anya táplálja csecsemőjét.  

Az is ismert tény, hogy, ha szem előtt van az étel, többet fogyasztunk belőle, mint amikor nincs előttünk. Minden egyes falat, darab étel kínálja magát és szemünk éhségét táplálja, ami akkor lakik jól, ha üres a tányér. 

Tippek, tanácsok

Íme, néhány javaslat, amit érdemes szem előtt tartani az ünnepek alatt. Ha ezek közül 2-3-at sikerül megvalósítani, már tettünk magunkért:

  • Lehetőség szerint ekkor is tartsuk be a maximum 3-5 étkezést 
  • Kerüljük az apró sütemények, desszertek „csipegetését” az étkezések között!
  • Csökkentsük a bő zsírban/olajban sültek és a finomított cukorral készült ételek fogyasztását! Ilyen nagy zsír- és cukor tartalmú ételek egy étkezésen belüli fogyasztását is kerüljük! (pl. rántott ételek, krémes sütemények, stb.). 
  • Részesítsük előnyben a főzést, párolást, grillezést, sütőzacskóban sütést!
  • Fogyasszunk többször is halat vagy tengeri herkentyűket (pl. lazac, pisztráng, fogas, harcsa, sügér, busa, tőkehal, aranydurbincs, hering, szardínia, garnéla, fekete kagyló, stb.)! Ragadjuk meg az alkalmat és a klasszikus ünnepi fogások mellé csempésszünk be néhány újszerűbb ételt is. 
  • Ilyenkor is fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot! Erre különösen figyeljünk oda alkohol fogyasztásakor. Kerüljük a tömény italokat, de ha már alkoholt iszunk, akkor fogyasszunk minden pohár ital mellé tiszta vizet is. 
  • Az ünnepi menüben legyen zöldsaláta, zöldségköret és savanyúság vagy házilag fermentált zöldségek. Minél változatosabb, színesebb legyen a tányérunk!
  • Ha vendégségbe megyünk, értesüljön a menüről és előtte fejben gondolja át, hogy miből, mennyit fog enni. Ez segíti a spontán túlevést.

Ha ismerjük és elfogadjuk a túlevés okait karácsonykor, sokkal kevesebb szorongás, feszültség és bűntudat keletkezik bennünk. Sokkal higgadtabban tudunk reagálni a plusz kilók lefaragására. Ha ismerjük magunkat és tudjuk, hogy ez az ünnepek velejárója, és utána is van élet és tehetünk az egészségünkért, esélyt adunk a változásra. 

KOSÁR

FIZETENDŐ

Rendelés értéke

0 Ft