
Tematikus programok
Minden évben több tematikus programmal jelentkezünk. Ezek egy-egy adott területre koncentrálva lehetővé teszik, hogy célzottan alkalmazzuk az ételek pozitív hatásait.
Az egyes programok nem folyamatosan, hanem az év egy adott szakában elérhetőek. Az aktuálisan induló programokról azok kezdése előtt részletes tájékoztatást adunk a nyitólapon és a Facebook oldalunkon.
A teljes program a sugárzó megjelenést, a bőr látványos szépülését, tisztulását valamint az alkati változást célozza. 40 éves kor felett ugrásszerűen megnő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata. Megfelelő életmód mellett ez a folyamat visszafordítható, illetve megelőzhető. Ennek első lépcsőfoka a jól összeállított étrend. 2, 3 vagy 4 héten keresztül igénybe vehető programunk hosszú távon kíván segítséget nyújtani a változtatni vágyóknak, ezért a szakembereink által összeállított étrend mellett kiegészül egy tematikus tanácsadással is. Ami jó, azt érdemes magunkkal hozni a nyárból. Ilyen a sok, friss zöldség és gyümölcs, a tenger gyümölcsei, a napsütés, a jókedv. Ezeket varázsoljuk otthonába két hetes programunkkal, amely egyesíti magában a mediterrán étrend minden előnyét. Az ízletes és különleges alapanyagokat és fogásokat úgy állítjuk össze, hogy koncentráltan tudják kifejteni élettani hatásukat, segítve ezzel az immunrendszer nyári feltöltésének folytatását. A színeknek fontos és meghatározó szerepe van az élelmiszerek élettani hatásában. Különös tekintettel az idegrendszer és azon belül is az érzelmi kiegyensúlyozottság optimalizálásában. A hatóanyagok szerint, megfelelően összeválogatott ételek és alapanyagok fogyasztásával visszanyerhetjük életerőnket, erősíthetjük immunrendszerünket. A 4 hetes program célja: Hasznos segítséget nyújtunk a böjtölni vágyóknak. Enyhe és intenzív böjti programjaink között mindenki megtalálhatja a hozzá illőt. Mi a böjt érezhető hatása?Tematikus programok
Hormon kiegyensúlyozó program
Testünk valamennyi szerve a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, agyalapi mirigy, stb.) által termelt, és a vérkeringés által szállított hormonok irányítása alatt áll. Ha ennek, a minden sejtünk működésére ható rendszernek az egyensúlya felborul, az előbb-utóbb zavart okoz a szervezetben.Turmix hetek
Megnézem
LÉPJ IDŐBEN! - Szív- és érrendszert védő program
Mediterrán Feltöltő Hetek
Színes Immunerősítő Hetek
Balance - bélflóra regeneráló program
Megnézem
Böjt
Megnézem