A böjt oldalai II. - pszichés

2023. 02. 02

A böjt pszichológiai jelentősége szinte megegyezik a fizikaival. A lelkünk ilyenkor épp úgy kitisztul és feltöltődik, mint testünk, ezért a lelki oldalára érdemes ugyanannyi figyelmet fordítani, és ugyanúgy rákészülni, mint a testire. Írásunkban ehhez nyújtunk segítséget.

A sikeres böjtölés alapvető feltétele, hogy a böjtölő lássa a böjt hasznát, szükségességét, és így tudatosan és önként kezdjen bele.

Tudatos rákészülés

A böjt lényege, hogy elcsendesedjünk és mélyebben megvizsgáljuk önmagunkat, az életünket. Fejleszti az önkontrollt, az önismeretet, az akaraterőt, az önbizalmat, a magabiztosságot, megadja a tudatot, hogy tudunk változtatni a dolgokon. 

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy lemondásainkat értelmes kereteken belül szabjuk ki, mivel, ha olyan célt tűzünk ki magunk elé, amit nagyon nehéz teljesíteni, előfordulhat, hogy kudarcként éljük meg a böjtöt.

A böjt ideje alatt nemcsak káros anyagokat ne vigyünk a szervezetünkbe, hanem törekedjünk rá, hogy csökkentsük a stressz-hatásokat, hiszen ezek is okozhatnak olyan anyagcsere folyamatokat, amellyel mérgezzük magunkat.

Érdemes nyugodt, a befelé fordulásunkat elősegítő tevékenységeket pl. séta, vagy kertészkedés tisztalevegőn, jóga, tai chi stb. végezni a böjtölés idején. 

Fejleszti az önuralmat

A böjt nagyszerű eszköz az önuralom fejlesztésére, amely éppúgy működik, mint izmaink, minél többet eddzük, annál jobban erősödik. Azzal, hogy meghatározott időre lemondunk olyan dolgokról, amik esetleg fontosak, vagy a hétköznapjaink részét képezik, adott esetben a húsról, valamely csemegékről vagy az alkoholról, dohányzásról, kiválóan trenírozzuk magunkat. Bármiről lemondhatunk, ez egy saját vállalás, aminek sikere és kihívása által többet adunk magunknak, mint a lemondás keltette nehézség.

Tanuljunk meg elengedni!

Mivel a böjt maga egy elengedés, így segít annak megtanulásában, a megbocsátásban, a félelmeink leküzdésében is. 

A böjtölés során a szervezet kevésbé van az emésztéssel leterhelve, így energia szabadul fel, ezáltal felerősödik a figyelem befelé. Feljönnek az elfojtott érzelmek, a fájdalmak, az aktuális problémák, amiket így könnyebb feldolgozni, elengedni. Az érzelmi felszabadulás pedig segíti a testünk gyógyulását is.

Segítség a léleknek: relaxáció és meditáció

A lelkünk méregtelenítéséhez jó eszköz a megfelelő légzőgyakorlatok alkalmazása is. A légzést össze lehet kapcsolni vizualizációs gyakorlatokkal is, amik még inkább növelik a lelki méregtelenítés hatását.

A légzőgyakorlatok mellett ma már rengeteg relaxációs, meditációs anyag áll rendelkezésünkre. Érdemes olyan témájú meditációkat választani, amelyek foglalkoztatnak bennünket. Pl.: elengedés, megbocsátás, halogatás felszámolása. A lényeg, hogy vágjunk bele, és rendszeresen végezzük.

A böjt meghív arra, hogy álljunk meg és vizsgáljuk meg életünket, merjünk kilépni a komfortzónánkból, lemondani dolgokról, szembenézni saját magunkkal, megélni az életet.

Amennyiben szakember segítségével szeretne böjtölni, programjaink között megtalálhatja az Önnek megfelelőt. Részletekért látogasson el Böjti oldalunkra.

Kapcsolódó cikkeink:

A böjt oldalai I. - fizikai
A böjt oldalai III. - energiák

KOSÁR

FIZETENDŐ

Rendelés értéke

0 Ft